Avagy hogyan boldogul 1 gyerek felnevelésével 2 szülő, aki 3 nyelven beszél?
Mindenek előtt engedjétek meg, hogy egy kis kitérővel indítsak. Bizony nem ma volt, hogy elindítottam ezt a blogot, de az utóbbi néhány hónapban ugrásszerűen megnőtt az olvasóim száma. Kimondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy ilyen sokakhoz eljut amit írok, hogy érdeklődve olvassátok, sőt írtok is Nekem.
Sajnos nem tudok mindig, mindenkinek válaszolni, de szeretném ha tudnátok hogy nagyon-nagyon- nagyon köszönöm mindenkinek, aki megtisztel a figyelmével! Zárójel bezár.
Szóval.. mint azt bizonyára tudjátok, Dani már elmúlt 1 éves. Azt gondolom, hogy gyereknevelésről most először tudok Nektek érdemben írni, ugyanis - bár igen mozgalmas az első életév - mégis azt gondolom, hogy többnyire ugyan azok a problémák merülnek fel, mint egy magyar-magyar családban. Vagy egy koreai-koreai családban. Vagy egy ukrán-ukrán családban.. nem akarom ragozni, értitek. Mert alapvetően a szerepek ugyanúgy kiosztódnak Anyára és Apára.
Ami az érdekesebb - és a mai posztom témája is - , hogy hogyan állunk, illetve oldjuk meg ezeket a problémákat, feladatokat amit az új családtag támaszt, úúúúgy hogy közben sokszor egymást szavát se értjük?
Mit sokszor... ? Rengetegszer.. Rengetegszer kell körbemagyarázni egy fogalmat, leegyszerűsített szavakkal, közben nagyokat artikulálni és gesztikulálni a kezünkkel. De az az igazság, hogy nálunk ez már beleivódott a mindennapokba. Kialakult egy saját KIM CSALÁD nyelvezet, amit szerintem rajtunk kívül nem igen tud más dekódolni, mert hogy van ebben magyar-koreai-angol és body language is rendesen.
Szeretném azonban mindjárt az elején elmondani, hogy imádom a férjem. Azt gondolom, hogy nagybetűs APA és minden konfliktus ellenére, amivel szembekerülünk szeretem Őt.
A nézeteltéréseink a férjem meg köztem leginkább a nemek közötti különböző gondolkodásmódból erednek. Alapvetően máshogy gondolkodik a férfi és a nő. Éppen ezért írtam fentebb, hogy a baba által diktált élethelyzetekben hasonlóan reagálunk, mint bármely más család. Azonban az, hogy végül kinek az akarata érvényesül, már egy igen érdekes kérdés. Nyilván mindketten a legjobbat szeretnénk a fiunknak így olykor nem is értjük, hogy a másik fél miért van más állásponton mint mi magunk?
Az első hónapokban a legtöbb szülőnek mókuskerék az élet, amiben a körforgást a baba etetése-pelenkázása-altatása diktálja. Hogy a gyermektelen olvasóim is értsék- folyton azt lestük: Mikor alszik? Mikor kakál? Milyet kakál? Mikor eszik? Mennyit eszik? stb. Már ezek a nevetségesnek tűnő kérdések megvitatása is igen körülményes (volt) számunkra. Mivel a férjem az anyagi fenntartója a családunknak, így ő a nap nagy részében távol volt/van tőlünk és dolgozik.Így amikor telefonon egy-egy szünetben felhív, és rákérdez Danira, akkor csak limitáltan annyit tudok mondani - Jól van/Nincs jól.
Mert a nyelvi eszköztárunk, amit élőben kiegészít a kezes-lábas mutogatás a telefonnál nem áll rendelkezésre. Vagyis hadonászhatok én, akkor se látja mert nincs ott.. szóval marad a szegényes nyelvi leírás. Amikor valami szokatlan, korábban nem tapasztalt dolog történt a gyerekkel - mondjuk a háta közepéig szaros lett és a csap alatt kellett megmosnom a fenekét miközben fröcskölt a víz mert hadonászott a gyerek én meg majdnem elestem, és közben a telefon is csörgött... éppen a férjem hívott és nem tudtam felvenni - NAH... ezt magyarázzam el neki úgy hogy ne fél óra legyen, hogy megértse...
Nyilván tanuljunk lassan egymás anyanyelvét, de vannak helyzetek - vicces, szomorú, meghökkentő - amiket egyszerűen nem tudunk a másiknak úgy elmondani, hogy az megértse, milyen érzelmek társultak hozzá abban a pillanatban amikor átéltük. Ez valóban nehéz sokszor. Hiába a kellő empátia - mert az mindkettőnk részéről megvan.
A hétköznapi "balesetek"-en túl, komolyabb kihívást jelent a hivatalos ügyintézés, vagy egészségügyi protokoll elmagyarázása. Például ha Dani után valamilyen támogatást kapunk az államtól, vagy mikor a születését követően a babakötvényesek zaklattak hónapokig. Elmagyarázni neki, hogy mi ez egyáltalán? Vagy hogy mikor milyen oltást kap Dani? - Lehet én vagyok a "szar anya" de a vakcinák meg ezek a latin szakkifejezések még nekem is fejtörést okoznak, nem hogy még ezeket a férjemnek is elmagyarázzam. - Mikor egy betegség nevére úgy kell ráguglizni, aztán meg lefordítani, és még így is előfordul, hogy ami nála torokfájás az nálunk bárányhimlő..
És amíg mi próbáljuk a három nyelvből valahogyan tudtára adni a másiknak, hogy miről van itt szó - és itt még saját nézet kifejtésről nem is beszéltem - addig meg ordít a gyerek. Mert szegénykének még jelenleg ez az egyetlen kommunikációs eszköze. Mondjuk ezt legalább mind a ketten értjük.. csak azt nem tudjuk, hogy mi a kiváltó oka? Mint ahogy minden más szülő, elkezdünk találgatni.. és amikor ismét megnyugtatjuk, már eszünkben sincs az, hogy milyen oltásra is viszem akkor most Danit jövő héten?
A saját akarat érvényre juttatásához az egyik legjobb példa az öltöztetés és az etetés. Állandó vita tárgya nálunk, hogy Danit mennyire kell'ene' rétegesen öltöztetni. A férjem jellemzően - mint a legtöbb férfi, ahogyan másoktól hallottam - kevesebb ruhát akarna Danira adni, úgy, ahogyan sokszor ő maga is öltözhetne melegebben, de nem teszi. Ő azzal magyarázza, hogy a betegségek nem a meghűléstől, hanem a baktériumoktól vannak. A saját állásponton megértetése - miszerint igenis fontos, hogy több réteg ruha legyen a gyereken - szintén meddő próbálkozás, akárhányszor nekifutok. Az érveimet nem tudom olyan választékosan kifejezni, számára érthető nyelven.
Az etetésnél egyetértünk abban, hogy változatos legyen. Egyre gyakrabban saját magunk főzünk Daninak. Igen. Van hogy apa csinál neki ételt, amire roppant büszke is vagyok. Miután Dani többnyire velem van, ezáltal én ismerem a napi ritmusát - mikor szokott enni, mikor- mit szokott enni, és mikor szokott aludni. Ha apa szabadnapos, egyszerűen felrúgja a menetrendet.
Olyankor ad neki tápszert, amikor szilárdat kellene ennie, és akkor altatja amikor ő maga álmos. Mivel ritkán van ilyen szabadnapja, nem szoktam szólni érte, hanem örülök hogy velünk van. De ha szólnék is... hogyan magyarázzam el neki azt a komplex napi menetrendet - hogy mi miért történik úgy ahogy - amit a baba 1 éves korára kialakítottunk.
Valószínű, hogy a legtöbb férfi az egyszerű utat választja, hogyha arról van szó, hogyan foglaljuk le a gyereket. A férjem igen jó abban, hogy együtt játszik Danival, ami roppant mókás.. egy darabig. De rövidesen már hallom is a konyhában, hogy bekapcsolja neki a mesét, amire persze a gyerek meg ráfügg. A televízió/tablet ártalmas hatásáról szintén nem tudok neki kiselőadást tartani ppt prezentációval színesítve, hogy megértse.. Ő maga is utánaolvashatna, de minek? Hisz minden más apuka is ezt teszi.. ez csak az anyukák hóbortja, hogy nem engedik a gyereket tévézni. Nem?
Ha alkalmam van rá, akkor egy 10-15 perces mese után határozottan fellépek is kemény kézzel kikapcsolom. XD
Nem vagyok párterapeuta. Csak a saját élményeimből tudok táplálkozni és fejlődni. Erősödni. Így azt tudom mondani Nektek - akik szintén egy másik nemzetből választottatok párt - hogy a fontos dolgokat igenis meg kell magyarázni. Akár így, akár úgy.. lehet sokáig fog tartani, lehet hogy órákon keresztül fogtok szótárazni...
De azokat a dolgokat, amik nem életbevágóak. A hétköznapi kis butaságokat könnyebb csak elengedni. Mert ha ezeknél hosszas magyarázkodásba kezdünk, könnyen lehet hogy a félreértésnek adunk táptalajt. Közben belefáradunk és már nem is vagyunk annyira lelkesek, mint az elején.
Ugyan így, ha látjuk, hogy a párunk örül valaminek, de nem értjük hogy minek, és a boldogsága tárgya múlandó, pillanatnyi állapot. ... Akkor hagyjuk csak meg neki ezt a boldog pillanatot. Örüljünk annak, hogy ő boldog. Ne zaklassuk magyarázatért.
Nem.. nem minden rózsaszín. Egyértelműen a közös nyelv megtalálása a legnehezebb egy nemzetközi kapcsolatban. A lényeg, hogy a gyermek, aki mindennek a szem-és fültanúja, ne érezzen a két szülő között ebből fakadó feszültséget.
Igen, nehéz lesz Daninak is. Más gyerekek 1 éves koruk körül már mondogatnak 1-2 szót . Dani még nem. Mint az anyja, nagyon aggódom a kommunikációs fejlődése miatt, de bízom abban, hogy nagyon okos, értelmes gyerek, és ha később is, de előbb utóbb beszélni fog.. és nem is egy nyelven.
Köszönöm, hogy itt jártál, várlak vissza legközelebb is!
Üdv:
Mrs Kim alias Orsi
Szeretnél üzenni nekem? Itt megteheted:
Korábbi bejegyzéseim:
Mint ahogyan azt a facebook oldalon is jeleztem, a további bejegyzéseket új felületen éritek el. A korábbi bejegyzések továbbra is elérhetők ezen az oldalon.
Ahogy időm engedi, az új platformra is fel fogom tölteni a régi bejegyzéseket is.
Veled is előfordult már, hogy rendeltél valamit, vagy egy ismerősöd küldött csomagot, ami a repülőtéri vámon fennakadt? Bosszantó helyzet..
Avagy miért lesznek a Szilveszter napján született koreai babák néhány óra múlva máris 2 évesek?