Tesztelve - Near Skin Dustless Defence Sunblock
Egy szuper fényvédő azoknak, akiknek gyakran fénylik a bőrük, tág pórusaik vannak vagy nagy városban laknak, ahol szennyezettebb a levegő.
Eredetileg nem erről a termékről terveztem írni most Nektek, de mivel gyakorlatilag a tavaszt kihagyva egyből beköszöntött a nyár, ezért azt gondolom, hogy egy jó fényvédő beszerzése most elengedhetetlen.
Egy kis kitérő, hogy megértsd..
Azok, akik hozzám hasonlóan szívesen nézelődnek egy drogériában, akár a boltban, akár az interneten böngészve, sokszor elég nehéz eligazodni a sok sok termék között. Van egy gyengeségem, nagyon megfog ha egy terméknek ízléses a csomagolása, pedig jól tudom hogy ennél sokkal de sokkal fontosabb az, hogy mik az összetevői.
Már írtam Nektek korábban, hogy a bőrápolással egyáltalán nem törődtem egészen addig a pillanatig, amíg meg nem ismertem a férjem. Egyszerűen nem úgy lettem szocializálva, hogy ezt fontosnak tartsam, pedig visszagondolva igenis a szép bőrre nálunk magyaroknál is megvan az igény... kimondatlanul. Fogalmam sem volt, mennyi időt vesztegettem így el, de akkor megváltozott minden. Végre rájöttem, hogy nem a drogériákban vásárolt termékeket kell hibáztassam, hanem saját magamat. Mert valójában én döntöm el, hogy azt a bizony terméket megveszem e? Az arcomra kenem e? Helyes használom e? Egyáltalán ismerem e a bőröm annyira hogy tudjam, mit hogyan kell rátegyek?
Nem minden arany ami fénylik! Lehet ez közhelyes, de nagyon igaz. A blogban szeretnék csak olyan termékekről írni amit magamon kipróbáltam és amit szívből ajánlok. Mivel a koreai vonalat követi az oldalam, ezért csak a koreai termékek fognak felkerülni, de jelzem hála istennek vannak már Magyarországon is helyi gyártók remek termékekkel!
Szóval volt egy fordulópont az életembe, amikor minden megváltozott.
Ez egyébként is bekövetkezett volna, mondjuk úgy a harmincas éveim elején, amikor a tükörben a saját arcképemet bámulva rámtört volna az aggodalom, hogy megjelentek az első ráncaim. Valamit tennem kell! Igen... tudom.. sokan vannak ezzel így, pont mint a fogorvossal "Akkor megyek, ha már fáj..." Csakhogy ez nem valami jó felfogás. Remélem, hogy egyre többen kezdenek majd el tudatosan odafigyelni magukra, legyen az bőrápolás, vagy fogorvos, vagy akármi, ami az egészségünket illeti. Koreában például már kicsi gyermekkorban elkezdik a nevelést hogy tudatosan odafigyeljenek ezekre a dolgokra.
Hideg zuhanyként ért például az, hogy fényvédőt kellene használni télen-nyáron.
Ma már egyre többen ismerik és használják tudatosan a fényvédőket a rutinjukba építve. De szeretném érzékeltetni, hogy mennyire nem volt ez nyilvánvaló még néhány évvel ezelőtt számomra és talán nem vagyok/voltam ezzel egyedül. Amikor összeköltöztem a férjemmel, csodálkozva néztem, hogy minden reggel valami fehér krémet ken az arcára - fényvédő volt.
Nos, azt már tudtam, hogy fényvédőt használni "kell", nah de melyiket? Hiába próbáltam azt amit a férjem használ
- (Tonymoly My Sunny Waterproof Sun Block - https://www.tonymolyny.com/products/my-sunny-waterproof-sun-block?variant=23725480001)
nekem ez nem vált be! Látjátok- a koreai termékek között is meg kell találni azt, ami a te bőrödhöz passzol! Ő a mai napig ezt használja, de nekem muszáj volt valami alternatívát keresni. Így találtam rá a fényvédőmre, amit imádok! És biztos, hogy újra fogom venni, mert nagyon jó első benyomás él bennem erről a termékről, amit most veletek is megosztok!
Hogy megértsétek, miért olyan jó ez a termék, leírom milyen rossz tapasztalataim voltak azokkal, amiket előtte próbáltam:
- nem szívódott fel, az arcbőrömön fehér rétegben csillogott a termék
- nehéz volt eloszlatni a bőrön, ragacsos érzetet hagyott maga után
- nehéznek tűnt, és kényelmetlennek, mintha nem kapna levegőt a bőröm
- púdert kellett felvigyek a csillogás megszűntetése miatt
- nem volt tartós, gyakorlatilag úgy éreztem mintha "olvadna" a fejem
- az apró ráncaim mintha még látványosabbak lettek volna, látszatra öregedett a bőröm vagy 10 évet!
- nem tudtam szépen sminkelni sem rá a fenti pontok miatt
- összességében koszosabbnak és zsírosabbnak éreztem a bőrömet mint valaha!
Őszinte leszek többször próbálkoztam, mert eleinte azt gondoltam velem van a gond és nem a termékkel. A termék valóban jó és a használattal sem volt gond, csak nem az én bőrömhöz!
Missha - Near Skin Dustless Defence Sunblock SPF 50+ / PA +++
Ezt a terméket Ebayről rendeltem. Sajnos még jó pár hónapig nem megyünk Koreába, hogy személyesen szerezzem be. De a netes rendelésnek is megvan azért az az előnye (ha erről szeretnétek majd egy bejegyzést, szóljatok! Kitől, honnan érdemes vásárolni stb.) hogy így legalább órákig böngészhetek, szörfölhetek az összetevők között, a kutya sem szól rám XD
Nagyon tetszik a csomagolása! Szeretem az ilyen letisztult, egyszerű de ízléses csomagolást. Számomra már ez egy "rituálé" ha ezt a kezembe veszem. A tubus nem túl nagy, 50 ml- így egy kis táskában is elfér.
Személyes tapasztalat
Az illata olyan mint a kék tégelyes klasszikus NIVEÁnak. Személy szerint én ennek örülök, mert a kék tégelyes NIVEA illatát is szeretem. Az állaga könnyű, fehér krém. A bőrön elkenve hamar felszívódik, könnyű eldolgozni és nem hagy maga után fényes fehér réteget.
Sajnos elég tág pórusú az orcám és az orrom, de ez a termék - életemben először - csodát tett vele. Főleg így nyáron, a nagy melegbe extrán hajlamos vagyok hogy a bőröm "ragyogjon" és ezt most nem jó értelemben mondom.. Ez a termék viszont a pórusokat "feltöltötte" így sokkal simább lett a bőröm felszíne. Vagy 3 évet fiatalodott tőle így a bőröm!! Imádtam! De itt nincs vége, mert ami még igazán meglepett, hogy szép, matt lett a bőröm utána, nem kell semmiféle púdert rátennem. A foltjaimat gyakorlatilag elhalványította, és a bőröm puha tapintású lett tőle, egész nap!
Nem akartam elhinni, hogy ezt az eredményt csupán ennek a terméknek köszönhetem. Végre nem olvadt az arcbőröm.. emlékszem mennyire utáltam folyton törölgetni, vagy olajos papírral felitatni a felesleges gyöngyözést. Ha köztetek is van olyan, akinek hamar fénylik a bőre, akkor ezt a terméket jó szívvel ajánlom kipróbálásra.
Nagyon megnyugtató az a tudat, hogy egy olyan krémet teszek az arcomra, amit a bőröm láthatóan szeret, és mindeközben védelmet is nyújt számomra.
Mi az amiben ez a termék különleges?
25 éves koromig vidéken éltem, ahol a levegő szennyezettsége nem olyan aggasztó, mint a nagyobb városokban. Az arcbőrömmel a problémák száma megduplázódott, amikor Budapestre költöztem.
Tudtad, hogy nem csak a napfény, de a szennyezett levegő is ráncokhoz, elszíneződésekhez és a bőr rugalmasságának elvesztéséhez vezet? Éppen ezért a koreaiak nem csak a napfény, de a levegőszennyezés ellen is óvják a bőrüket.
Ez a fényvédő egy védelmező réteget hoz létre, hogy megakadályozza a finom porszemcsék megragadását a bőrön. A benne lévő növényi kivonatoknak köszönhetően megóvja a bőrt a külső káros hatásoktól, miközben hidratáltan tartja. Kevésbé zsíros és ragacsos, mint a többi fényvédő, így nem tapadnak hozzá olyan könnyen a parányi porszemcsék miközben teljes védelmet nyújt az UV sugárzással szemben.
Furcsa ezt mondani, de az említett védelmi réteget büszkén viselem az arcomon, mert láthatatlan és puha tapintású. egyenletes matt bőrképet hagy maga után. Közben pedig roppant megnyugtató az a tudat, hogy a finom por és az UV sugárzás ellen is védve vagyok.
Cink oxid és titánium dioxid, ami a káros UV sugárzás ellen nyújt védelmet mint fizikai fényvédő van jelen a krémben. Emellett számos bőrbarát növényi kivonatot is tartalmaz - mint jázmin és rozmaring kivonat. Érzékeny bőrűeknek is ajánlott!
Akiknek nem ajánlom:
A túlságosan száraz bőrre nem biztos, hogy jó választás. Ezt a terméket inkább zsíros és kombinált bőrre ajánlom.
Olvastam más beauty bloggerek oldalán, hogy van aki arra panaszkodott, hogy fehér színt hagy maga után. Nos ezt általánosságba nem lehet elmondani, mivel például az én bőrömön egyáltalán nem hagyott zavaróan, "csúnya" fehér nyomot. A fehér szín 1-2 percen belül eltűnt. Mint ahogy a bejegyzés elején is mondtam, mindenkinek más más a bőrtípusa, tehát nyilván nem mindenkinek hoz ugyan olyan eredményt 1-1 termék.
Személyes véleményem szerint megtaláltam azt a fényvédőt, amit még sokáig újra fogok vásárolni, és remélem hogy még jó sokáig elérhető lesz a piacon!
Remélem, hogy segítségetekre volt ez a bejegyzés. Hamarosan ismét hozok egy remek koreai terméket amit kipróbáltam és bevált! :-) Addig is írjatok, kérdezzetek bátran!
Üdvözlettel:
Mrs Kim alias Orsi