Kalandozások a magyar egészségügyben

Eseteink a magyar egészségügyben

Fogorvos

Emlékszem, amikor összejöttem a férjemmel, akkoriban igen fájlalta a fogát. Járt is egy koreai fogorvos tanonchoz, aki éppen itt végezte akkor a tanulmányait Budapesten. Mivel a férjem akkoriban egyáltalán nem beszélt magyarul, és angolul is alig, így még a gondolatától is irtózott, hogy magyar fogorvoshoz menjen. Hozzáteszem valószínű jobban járt volna, mert a kis tanonc addig-addig kezelgette a fogát, hogy teljesen tönkretette. Még rendes fájdalomcsillapítót sem tudott neki ajánlani, én adtam neki Cataflamot minden egyes randin. A következő adandó koreai utazás alkalmával a férjemnek implantátumot kellett a rossz fog helyére csináltatni, ahol sajnálkozva mondták, hogy bizony ezt a fogat meg lehetett volna menteni rendes kezeléssel. A bölcsességfogait is inkább Koreában szedette ki ezek után.

Azóta a férjem fogával nem volt gond, én azonban sokat jártam fogorvoshoz. Sokan tudjátok, hogy fogszabályzóm van, melynek kezelése már régre visszanyúlik, és még sokáig fog tartani két igen komoly műtéttel kiegészülve. 

A férjem egyáltalán nem támogatja az ötletet, hogy Magyarországon megműtsenek. Szerinte itt csak barbárok dolgoznak, nem értenek a dolgokhoz, le vannak maradva az új technológiáktól, és képtelenek a gyors, szakszerű ellátásra gond esetén. Álláspontja jó néhány alkalommal csak megerősödött, mígnem ma már azt vallja, ha élet halál kérdése is, akkor sem fog soha itt Magyarországon többé orvoshoz menni. 

Fogszabályzás

Azt hiszem minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az ország legjobb fogszabályzós dokijához járok. Egyszer úgy alakult, hogy a férjemnek is velem kellett jönnie, hogy meg tudják mutatni neki, hogyan kell a készüléket állítani a számban. 

A hely tiszta, kulturált, és imádnivalóak az orvosok is! A férjem persze itt is talált kifogást. Az se tetszik neki, hogy sok magánrendelő - mint ez is - egy belvárosi lakóház 2 lakásából lett kialakítva. 
Ez ellen mondjuk nekem semmi kifogásom, és tudom hogy sok magánrendelő néz ki hasonlóan Budapesten. 
A férjem szerint azonban ez nem megfelelő egy orvosi ellátáshoz, ennek külön létesítményben kellene történnie. 

Aztán azt is kifogásolta, hogy nekem kell a készüléket naponta állítani. Miért nem az orvosok teszik ezt meg? - kérdezte. Az orvosoknak kellene mindenről gondoskodni! - Próbáltam neki magyarázni, hogy de ezt minden nap kell, hétvégén is, amikor a rendelő zárva van. Ráadásul nem egy olyan hű de nagy feladat! Persze csak ingatta a fejét. 

Csalódások sora.. ez itt nem Korea!

A magyar egészségügy haldoklik, és addig jó, amíg valaki nem tapasztalja meg ezt testközelből. De a szükség törvényt bont, így történt, hogy a férjem szemtanúja volt több alkalommal milyen körülmények között, és hogyan dolgoznak a magyar orvosok. Először azt gondolta, ez egy rossz vicc..

Tudva levő, hogy Koreában a legkisebb panasszal is kórházba rohannak az emberek. A kórházak pedig jó pénzért kellő gyorsasággal, szakszerű ellátásban részesítik az embereket. Mondjuk ezt csak az ő elmondásából tudom, de hiszek neki. 

Lepukkant kórház

Év elején, Dani születése után sajnos olyan helyzet állt elő, hogy a mellemben a tej elakadt és egy csomóban összegyűlt. Több ilyen csomót is észrevettem, melyek fokozatosan növekedtek annak ellenére, hogy szoptattam. Szinte naponta rohantam a kórházba, félelemmel és kétséggel telve, hogy mik ezek a csomók. Igaz borzasztó ritkán, de előfordulhat szülés utáni, vagy terhesség alatt kialakuló mellrák, mely nagyon agresszív. Én nem vagyok orvos, ezért persze ilyenkor minden eshetőség megfordul az ember fejében. 

Nem hazudok ha azt mondom, halál félelmem volt, sok éjszakát átsírtam tehetetlenségemben. 

A magyar orvosok se biztattak semmivel. Széttárt karokkal húzták a vállukat, arra gondoltak, begyulladt a tejmirigy.. és mivel nem ürül, ezt műteni kell mielőtt elfekélyesedik. Emlékszem én könyörögtem, hogy nézzék meg ultrahanggal és vegyenek mintát belőle, hogy kiderüljön mi az.

Az ultrahangon egy idős, nem törődöm doki azt mondta: ez egy vegyes képletű valami! .. 
Szóval kaptam egy nagy semmit. 
A műtétet latolgatva végre elküldtek minta vételre, ahova elkísért a férjem.. Nem nevezem meg a kórházat, de ... azt képzeljétek el hogy a 21. században egy falból kiálló szögre akasztott papírfecnikre írt számok voltak a sorszámok... Az egész kórházat körbefotózta a férjem, és elküldte a Koreában élő bátyjának, hogy ő bizony ilyet még nem látott... ez úgy néz ki mint egy rossz börtön.

A dolgozók hozzá nem értőek, a legtöbb nem beszél angolul. A ruhájuk... nos egy makulátlan fehér köpeny sokkal bizalomgerjesztőbb lenne, mint a viseletes, szürkébe hajló. A koszos klumpáról már nem is mondok semmit.. 

Valóban... nekem égett az arcom amiatt, hogy ez minden, amit a magyar állam fel tud mutatni? A férjem hitetlenkedve nézett rám, hogy ez most valóban egy kórház? Ő nem akarja, hogy itt engem tűvel megszúrjanak. Még a végén elkapok valami fertőzést... 

Csak hogy ne hagyjuk nyitva a dolgot, kiderült hogy valóban a tej pangott a mellemben és a szoptatás elhagyásával a csomók visszahúzódtak. Természetesen erre nagyrészt magamtól jöttem rá. Csodálkozunk hogy miért ilyen kreatívak a magyarok? 

Szemműtét

Szóba esett, hogy megműttetném a szememet mert rövidlátó vagyok. Én is vágytam az éleslátásra, mindezt gyorsan elérve. A férjem szintén a koreai műtét mellett voksolt. De hozzátette: a döntés az enyém.. ugyanis ő már megműttette a szemét, hogy jól lásson. De nem biztos benne, hogy megismételné, ha visszamehetne a múltba. 

Sokáig filóztam ezen a kérdésen, de mára már tudom, hogy semmiképpen sem szeretném megműttetni a szemem. Sem itt, sem kint. Mert tudom, hogy képes vagyok visszanyerni az éles látásomat.

Esetünk a kuruzslóval

Tavaly év végén elkezdte fájlalni a derekát. Nem volt vészes a fájdalom, még sem múlt el neki. Ehhez társult, hogy a nyáron a szíve tájékán is érzett néha szúró fájdalmat, mely növelte az aggodalmát. De kijelentette, nem megy el Magyarországon orvoshoz. 

A szíve miatt elutazott Koreába, hogy kivizsgáltassa. A derekára azonban már nem maradt idő. 

Amikor arra a pontra jutott, hogy már nagyon fájt neki, beadta a "derekát". Megengedte hogy egy magán dokit keressek neki. Persze ez már akkor történt, amikor a fájdalom szinte elviselhetetlen volt, és a vizsgálat másnapra kellett. Kerestem a dokikat, akik specialistái a derékfájdalomnak. Egy számomra kecskegtető oldalon találtam is egy dokit, aki másnap fogadott minket. 
Amikor odaértünk, kezdett furcsa lenni, hogy milyen kicsi a recepció. 

A férjem egyébként sem szereti ezeket a lakóházas (lásd fentebb) megoldásokat. De amikor megérkeztünk egy kis, kb 20 négyzetméter - vagy talán annyi se - vizsgálóba, ahol egy asztal mögött, egy orosz akcentussal beszélő fickó várt. Mindenféle papír, vagy dokumentum nélkül.. elkezdte kérdezni - "Mi a báj?" 
Vicces volt a jelenet, ahogy Danikával küzdve - mert persze őt is vinni kellett - tolmácsoltam a ruszki kuruzsló, meg a férjem között. A férjem majdhogynem hangosan felnevetett, mikor a fickó arra kérte, akkor vegye le az ingjét. 

- Itt? - nézett körbe, ahol még egy paraván se volt. 

Én is nagyon cikinek éreztem a dolgot. Tudtam, hogy a férjem egyáltalán nem ehhez van szokva, és valljuk be, én sem.. A honlapon olyan jól eladta magát a fickó, hogy leesett az állam amikor szembesültem miféle helyre jöttünk. 

Persze a férjem nem vette le az ingjét. 

- "Ákkor nem tud segíteni." - mondta a kuruzsló. De legalább fizetni nem kellett... 
Persze ijesztgetett hogy majd, így vagy úgy fog neki fájni. Ő valami alternatív "ráolvasást" alkalmazott volna.. nah jó nem... ezt most eltúloztam. De remélem értitek mire célzok. 

A férjem arra számított, hogy megröntgenezik a gerincét, hogy MR felvételt készítenek. Hogy alaposan kivizsgálják mi lehet a fájdalom oka. Ehelyett néhány kérdést szegeztek neki, aminek számára semmi értelme nem volt. 

Mérgesen eljött, én meg követtem és nagyon bántam, hogy csalódást okoztam neki. Azért is, mert tudom, hogy nagyon drága az ideje. Folyton dolgozik, így kevés idő van amikor ráér, és azt hasznosan szereti eltölteni. De ez csak időpocsékolás volt.

Abban maradtunk, hogy ha rosszabbodik, akkor egy kórházat fogunk meglátogatni. Ha nem, akkor pedig kivárja míg megyünk Koreába és ott megvizsgáltatja.

A magán rendelések sem ütik meg a színvonalat

Bár a derékfájdalom nem múlt el, de alábbhagyott. Hogy ne legyen minden teljes, a hüvelykujja viszont elkezdett nagyon fájni. Tanulva a kuruzslós esetből, az összes magánkórházat megkerestem, ami Budapesten van. Persze ismét rövid határidőt kaptam. 8 órán belülre kellett időpontot találom, egy megbízható helyen. 

Egy drága magánkórházba sikerült időpontot foglalni. A környezet kifogástalan volt. Tiszta, modern és kulturált. Az orvos asszisztenssel együtt dolgozott. Megvizsgálta a férjem kezét fizikálisan. 
A férjem ismét bízott abban hogy röntgen képet is készítenek és alaposan megvizsgálják. 
Persze ő maga is sokat olvasgatott neten, hogy mi lehet a gond a hüvelykujjával. Valószínűleg begyulladt, melyre állítása szerint könnyűszerrel tudna vény nélkül gyógyszert venni Koreában. Csak hogy ezt itt nem Korea! Itt a legtöbb gyógyszer vényköteles. 

Abban bízott, ha már ilyen sokat kifizetünk a magánrendelésre, akkor a doki megírja azt az átkozott vényt és minden fájdalma el fog múlni. 

Ehelyett a doki úgy ítélte meg, nincs szüksége gyógyszerre. Sós vízben kell áztatnia a kezét, majd bekenni lóbalzsammal minden este, mindaddig míg a panasza el nem múlik. Jah és persze a telefont felejtse el egy időre.. Én értettem, hogy a doki mit miért javasol. Hogy egy alternatív megoldást szeretne ami gyógyszermentes, és elkerüli a súlyosbodást.

A férjem azonban gyors és hatékony megoldást akart. 

Ettől a megoldástól a férjem megrökönyödött. Nem teheti félre a telefont, mert azon dolgozik is egyben... a nap 24 órájában a kezében van. És mi az hogy kézfürdő? Ő csak a gyógyszer vényét kéri és már itt sincs!

25 000 Ft -ot fizettünk a konzultációra. Panaszosan hívta telefonon utána a koreai ismerősét, hogy kiadja magából a dühöt. Hogy egyszerűen nem hiszi el, hogy Magyarországon ez minden, amire képesek az orvosok. Hogy nem vizsgálták meg alaposan - és bár én nem vonom kétségbe a doki szakértelmét, bizonyára sok ilyet látott, és tapintásból is tudta mi a diagnózis - nem tudtam elmagyarázni neki. 

Végkifejlet

Az igazság az, hogy ég és föld a különbség az egészségügyhöz való hozzáállásunkban. A magyar ember ritkán fordul orvoshoz, sokszor csak akkor ha már nagy a baj. Ez nem feltétlen jó, én is azt gondolom hogy a prevenció sokkal hatékonyabb, ezért is járok jómagam is rendszeresen minden féle kivizsgálásra. Egyszerűen az orvosi ellátás, a kezelések eljárása is annyira különbözik, hogy hiába szeretném számára a legjobbat megtalálni, rá kell jönnöm, hogy nem létezik ilyen. Itt Magyarországon nem.. 

És ezek a csalódások mind összeadódnak, és mára minden bizalmát elvesztette a magyar orvosokkal szemben, 

Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés. Ha igen, akkor küldjetek üzenetet, miről olvasnátok szívesen legközelebb?

Addig is legyetek jók!

Üdv:

Mrs Kim alias Orsi

Itt tudsz nekem üzenni, vagy kérdést küldeni:

Korábbi bejegyzések: